A barna katolikus templom és a Magazin Food & 1001+1 Üzlet között
Erőss István „Természet-Művészet” c. kiállításához

Ha Csíkdánfalván, a 12-es út menti, használaton kívüli óriásplakát fölött lévő gólyafészket elhagyjuk, és a szövöde 6-os számú részlegének rozoga épületét is magunk mögött tudjuk, szemben a Magazin Food & 1001+1 Üzlet feliratával – tehát ha pont itt a főútra kiállunk, mégpedig úgy hogy észak felé fordulunk, akkor balra, a barna katolikus templom mögé nézve, körben egy nagy lapályt látunk mindenütt, amit hegyek zárnak a látóhatáron, de nem olyan messze, hogy elérhetetlennek tűnnének. Ha pedig jobbra fordulunk, akkor az említett Magazin Food & 1001+1 Üzlet fölötti emeletes ház ugyan elzárja a kilátást, de ugyanazt kellene látnunk ott is, mint a másik oldalon. Mármint a lapályt a hegyekkel.
Elnézést ezért a körülményes leírásért, csak azt akarom mondani, hogy úgy tűnik, Csíkdánfalva egy olyan tipikus falu, amin könnyűszerrel átlát az ember, mert bárhová nézünk, már vége van. Voltaképpen arra akarom ráirányítani a figyelmet ezen a bonyolult módon, hogy ha valaki Csíkdánfalván kijön a házából, az tulajdonképpen belép a természetbe.
Most azt gondolhatnánk, hogy ezzel a huszáros megoldással, mármint a természet fogalmához való hirtelen megérkezéssel, egyúttal elérkeztünk ennek a kiállításnak a kulcsfogalmához is. Pedig ez nincs így. Mert annak a valakinek, aki Csíkdánfalván kilépett a házból és egyúttal belépett a természetbe is, annak a természet nem valami különleges dolog, hiszen mindenütt ott van. Mondhatni, neki a világ legtermészetesebb dolga a természet, és ez jól látható, ha körülnézünk Csíkdánfalván. Az, ami viszont nem a világ legtermészetesebb dolga, az maga a kilépés. Az, hogy otthagyja Csíkdánfalvát. Ez egyáltalán nem evidens, ha körülnézünk Csíkdánfalván. Maradhatott volna ott is, ahol van. Az Anyja Istenit! Semmisem predesztinálta arra, hogy ezzel a lépéssel elinduljon, és talpával forgatni kezdje a világot maga alatt.
Mert úgy látszik, mintha ez a valaki, aki Csíkdánfalván kilépett, az a természetbe lépett volna, de voltaképpen a világba futott. Az a természet, nem volt más, mint a világ. De ez a világ, ami egyúttal az ő természete is, soha sincs függetlenül az embertől. Ez a természet valójában nem animális, hanem kulturális. Ezért világ. Mert ez a természet nem az emberen kívül esik, hanem ahhoz szorosan kapcsolódik. Vagyis ez a természet tulajdonképpen kultúra.
Tehát, ha jól megnézzük ezeket a képeket, akkor látunk valakit, aki Csíkdánfalváról elindult a világba, és azt pontosan ugyanúgy tette, azzal a természetességgel, mintha csak éppen lemenne az Olthoz lábat lógatni, ami ugye maga a természet. Úgy jár-kel a világban, mintha csak átmenne a Magazin Food & 1001+1 Üzlet-be újságot venni, amiben készen kapja a világ híreit az ember. Sőt, ha jól megnézzük ezeket a képeket, akkor az az érzésünk támad, hogy ezek a képek is hírek, csak éppen teljesen máshogy azok. Ezek a képek dokumentumok valakiről, aki elment – vagyis pontosabban odament. Hogy hol van az az ott? Elsősorban keleten van az az ott, meg délen, Ázsiában és Afrikában, de igazából nem a földrajzi hely a fontos. Sokkal inkább az az igény, ami történetesen abban a bizonyos Magazin Food & 1001+1 Üzlet-ben ölt testet. Mert az az intézmény, szemben a barna katolikus templommal, képvisel valamiféle önazonosságot, aminek egyik lényeges vonása a vallomásosság. Ez a valaki, aki elindult Csíkdánfalváról, olyan helyekre megy oda, ahol az önazonosság kulturális hagyomány. Olyan helyekre, ahol az elidegenedett, globális lét durva máza alatt ott van az önazonosság finom naivitása. Az a tiszta naiv viszony a léthez, ami meg meri vallani azt, hogy ilyen vagyok, ilyen. Történetesen nem vagyok éppen kimunkált, kidolgozott, szofisztikált, szép, jelentős, tekintélyes, értékes, színvonalas… stb.. És persze ezzel a vallomásával válik kimunkálttá, kidolgozottá, szofisztikálttá, széppé, jelentőssé, értékessé, színvonalassá… stb.. Pontosan olyan vagyok, amilyen a körülöttem lévő természet, ami nem animális, hanem kulturális. Pontosan úgy vagyok olyan, ahogy a Magazin Food & 1001+1 Üzlet képviseli azt Csíkdánfalva központjában – ha sokáig nézzük.
Így érkezik meg tehát az a valaki Csíkdánfalváról Indiába, Ghánába, Japánba, Koreába, Iránba, Kínába, Tajvanra, Mongóliába. Megérkezik,… de miért is érkezik? Hát, természetesen Csíkdánfalva miatt érkezik. Megérkezik, hogy ellenőrizze azt, hogy Csíkdánfalva és a világ között a kapcsolat szerves- és folytonos-e. Hogy a világ nem függetlenül létezik Csíkdánfalvától. Például ellenőrzi a kapcsolatot a csíkdánfalvai Magazin Food & 1001+1 Üzlet és az indiai partapurban lévő Gandhi szobor között. Ellenőrzi, azt a szövetet, ami mindkettőt összeköti a maga jelentéktelenségében, és ezáltal nagyszerűvé válik.
Mindehhez pedig egy meghatározott módszert használ. Ennek a lényege abban rejlik, hogy megáll. Ha elindulunk, akkor általában mindenki az úton levést tekintené eszenciának. De ő nem így tesz, hanem megáll. Nem dől be az aktivitásnak, nem a bolyongást, kutatást, keresést teszi meg origónak, hanem saját magát, ami csak úgy lehetséges, hogyha megáll. Mondhatni úgyis, hogy viszi magával Csíkdánfalvát, ami időközben egyre csak növekszik, mert mindazok is hozzátartoznak persze, akikkel útközben találkozott. Szóval, viszi magával ezt a kibővült Csíkdánfalvát, megérkezik egy kulturálisan meghatározott természetbe, és ott aztán leteszi. Keres magának egy metszéspontot, egy középpontot, és pont ott helyezi le, és nem csinál mást, csak áll. Persze így az is egyértelmű, hogy az a bizonyos metszés- vagy középpont nem kívül van, hanem belül. Más szóval, ö maga a metszés- és középpont. Vagyis a benne lévő Csíkdánfalva. Így képez sajátmagából egy találkozási pontot a kultúrák között, ami viszont nem valami ideológia vagy eszme alapján szerveződik, hanem a lehető legkonkrétabban. A maga saját testi valójában.
Nem akar hódítani, semmiféle hierarchikus viszonyt nem akar kialakítani, ahogy az a nyugati emberre oly jellemző. Szelíd, együtt érző jelet hoz létre önmagából, ami az adott kontextusból táplálkozik, és azt erősíti, és olyannyira eggyé válik vele, hogy anélkül nincs is nagyon értelme. Ez az összefonódás efemer jellegű, csak addig érvényes, amíg a kapcsolat fennáll. Nem törekszik arra, hogy maradandó legyen, legfeljebb csak dokumentál. Módszere a nem-cselekvés, szelídsége szembetűnő, ahogy nem csinál mást, csak odaadja magát. Saját testét kölcsönzi, áldozza fel, hogy az a metszéspont létrejöjjön. Létrejöttet mondok, mert nem csinál, nem készít, nem alakít át. Sokkal inkább eggyé válik. Megáll, és hagyja, hogy szép lassan eggyé váljon azzal, ami körülveszi. Ráadásul megalkuvást nem tűr ebben a tekintetben. Szelídsége kérlelhetetlen. Kiszolgáltatottsága leplezetlen. Sebezhetősége teljes. Kérlelhetetlenül hagyja, hogy az, ami körülötte van, olyan legyen amilyen, és úgy hasson rá, ahogy hatni akar, nem válogatva a minőségek között. Következetesen követi a körülötte lévő kontextus törvényeit, dinamikáját, természetét.  Úgy fogadja el és be azt, ami körülötte van, ahogy van. Ha vér, hát vér – ha trágya, hát trágya.
Saját magát adja nekünk, mintegy áldozatként, hogy láthatóvá tegye azt a szövetet, ami mindannyiunkat összeköt, bárhol legyünk is. Nem mond véleményt, nem minősíti a kontextust, egyik irányba és egyik irányból sem. Csak hagyja, hogy összenőjön az, aminek össze kell nőnie, összetartozzon az, aminek össze kell tartoznia. Rendkívüli kitartással szövi ezt a hálót ebből az összetartozásból, világokat, kultúrákat behálózó azonosságokból, aminek középpontja természetesen Csíkdánfalva – és a barna katolikus templommal szemben lévő Magazin Food & 1001+1 Üzlet.

Köszönöm a figyelmet, és egyúttal tekintsük megnyitottnak a kiállítást.

Hudi László

Elhangzott: 2015. február 06. Vizivárosi Galéria, Budapest